Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2011. november 27., vasárnap

Szünet - Haldoklik a Főnix



Sziasztok!


Nos, durva lépésre szántam el magam, mert nem igazán látom értelmét ennek az egésznek, és elvesztegetettnek érzem az időt, amit bele feccölök...

Szóval arról van szó, hogy az utóbbi (jó hosszú) időben úgy veszem észre, hogy nagyon nem érdekel senkit (tisztelet a kivételnek), hogy mi történik itt a blogon, miket töltök fel, stb. Persze elképzelhető, hogy tényleg senki nem olvassa, a statisztikai adatok is eléggé lent vannak... Hetente töltöm fel a kis gondolatokat, amikre alig-alig érkezik reakció, a novellákra meg aztán még annyi sem... A Vérvörös Szerelem című történet első fejezetéhez február óta várok 10!! véleményt, hogy folytassam, és még mindig nem gyűlt össze...

Mindenesetre úgy érzem, hogy szükségem van egy kis szünetre, hogy végiggondoljam, van-e értelme egyáltalán ezeket a blogokat vezetni, ha úgysem olvassa senki a műveket, amiket elétek tárok. Ez nem azt jelenti, hogy abbahagyom az írást, korántsem. Ugyanúgy folytatom, ahogy eddig, mert ez már az életem szerves és kitörölhetetlen része, de most egy ideig nem hiszem, hogy ide fel fogok tenni bármit is. (A "hűséges olvasók" majd megkapják e-mailben, ahogy eddig is eljutott hozzájuk valahogy.)


Igen, és tudom, tudom, főleg magamnak írok... de aki ír, az tegye a szívére a kezét, és mondja azt, hogy nem számít az olvasók véleménye. Nagyon is számít! A pozitív erőt ad, a negatívból sokat lehet tanulni. De mostanság még egy negatív, abszolút nem építő "Ez de szar volt"-tal sem leptek meg. És ez a teljes csend még a negatív véleménynél is rosszabb.
És igen, azt a magyarázkodást is ismerem már, hogy nincs időm, fáradt vagyok, amikor munkából hazaérek, stb. Hát, én is dolgozok, újabban többet is, mint általában, van, hogy 8-10 órát eltöltök az óvodában, ami tegyük hozzá, nem is a világ legkímélőbb melója, mégis veszem a fáradtságot, és az időt, hogy még egyszer leellenőrizzem az írásokat, feltegyem, még pár szót is írjak eléjük. Ha én meg tudom tenni, akkor szerintem az a minimum, hogy 2 percet rászán a drága olvasó (már ha van), amíg bepötyögi akár azt az egy mondatot, hogy tetszett neki, vagy sem. Igen! Nekem már ez is elég lenne. Vagy akár egy-két szó a chatboxban, ahol újabban magammal beszélgetek (na, jó, ez nem igaz, Judit nagyon lelkesen írogat - imádlak érte!).
És igen, azt is tudom, hogy egyes történeteknél nagyon hosszasan nincs friss, de lássuk be, ebben kicsit az is szerepet játszik (azon kívül, hogy az időm is meglehetősen véges, és sajnos még nem vagyok vámpír, úgyhogy néha aludnom is kell), hogy egyáltalán nem látom az érdeklődést, és nincs bennem az érzés, hogy rajtam (és egypár olvasón) kívül más is várná a folytatást. Ez eléggé demotivál és így nehéz sietni. 


Szóval most elvonulok, és elégek kicsit, mint a Főnixmadár, aztán meglátom, hogy van-e értelme feltámadni a hamvakból.


Addig is igyekszem haladni a kedvenc Tündérmesémmel, meg a többi írással, ami bennem van... Remélem, lesz, aki még akkor is kíváncsi lesz rá(m)...



Stigu


Ui.: Azoknak, akik mindig lelkesen írnak, köszönöm a támogatást, eddig Ti tartottátok bennem a lelket, de most már ez nem elég, kifulladtam.











_@/"

2011. november 21., hétfő

Új dimenziók Könyvbemutató és Breaking Dawn Part 1 filmnézés - 2011. november 18-20.



Sziasztok!


Gondoltam, ha már iromány nem jön fel a blogra, legalább egy kis beszámolót felteszek a könyvbemutatóról és persze a BD-ről. :)


Először is, köszönöm ezt a remek hétvégét, lányok! Aby, Atyus, Judit, Saccka (ABC-ben), egy élmény volt (vagyis inkább több :D); januárban ismétlünk (ha előbb nem is)!


Péntek

A hosszú-hosszú munkanap után kissé kimerülten és szétesve érkeztem meg a McDonald's-ba a lányokhoz, de ők nem voltak túlságosan meglepve, hogy szanaszét vagyok (egyrészt szóltam nekik előre, hogy ez lesz, másrészt szerintem már hozzá vannak szokva). :)
Sikeresen és balesetmentesen eljutottunk az Arénába, még a ruhatárat is megtaláltuk. :) Aztán felsasszéztunk a moziba, és megkezdődött a teljes agyeldobás... Az első 2 Breaking Dawn posztert még jól viseltem, a hatalmas, élethű méretű kartonpapír képnél viszont elszakad a cérna.
Ez lett belőle:



Utána megvettük a jegyeket az Abductionre (Judit külön kérésére teszteltem a pénztáros fickót - ő tudta, miről beszélek, de azért visszakérdezte a béna magyar címet).
A büfében beújítottam egy farkas-tetkót világító kulcstartót, amit rögtön ki is kellett próbálnom a hatalmas mozivásznon. :)

A film második (mozis) nézésre is nagyon tetszett, bár Miss Szemöldökkel most sem tudtam megbarátkozni. :S
Annak külön örülök, hogy Sacinak is nagyon tetszett a film, a furcsaságok ellenére is. :)

Utána hazabuszoztunk, és gyorsan belaktuk a kissé szűkös szobámat.
Atyus megkapta az ajándékát, és frenetikusan örült neki (remélem...)




Még egyszer, így utólag is Boldog Szülinapot!

Közben ettünk-ittunk-nassoltunk, homevideót néztünk (a táncos ORI vizsgámat), beszélgettünk megállíthatatlanul, aztán kora hajnalban fellőttük a pizsamát.
Szerencsére mégis elfértünk egy szobában, még ha kicsit szűkösen is. De hát, sok jó ember... (Sok rosszkislány...) :D


Szombat

Reggel Levente (Saci öccse) hívása keltett minket, mert találkozott a reptéren egy brazil szappanopera-hősnővel. Innentől csak egyetlen apró lépés volt, hogy előjöjjenek a régi kedvenc sorozatok, filmek, hősnők és főleg hősök. :) Kiveséztük fiatalságunk remekeit, majd megpróbáltuk vállalhatóvá alakítani magunkat a könyvbemutatóra.

A kiadós húsleves-rántott hús-sült krumpli-kukorica saláta ebéd után átutaztunk a város másik végére, hogy meglássuk végre az Új dimenziókat.



A könyvbemutató csodás volt, az elején a Dre nevű formáció adta elő művészetét két gitár segítségével. Ők kortárs költők verseit zenésítik meg. A dalaik nekem nagyon tetszettek, volt egy különleges, varázsos hangulata a zenével kombinált irodalomnak, a két előadónő szépen és tényleg szívből énekelte a verseket.
A blokkok között pedig ők olvasták fel az I. helyezett novellákat. Számomra mind a három novellában volt valami magával ragadó; úgy érzem, joggal érdemelték ki a díjazást.

Utána a Corvin Művelődési Ház igazgatónője felolvasta a bekerült szerzőket és műveiket (köztük engem is), és megvolt az ünnepélyes díjátadó, ahol Aby megkapta a jó nagy (és dögnehéz) könyvcsomagját.



Még egyszer Gratula neked! :)
Utána dedikálgattunk, fotózkodtunk.

Kelly olvas, köszönöm, hogy eljöttél, ott voltál és velünk együtt örültél az újabb kis sikerünknek! Jó volt látni téged (titeket)!









Aki kíváncsi az elkészült és gyönyörű Új dimenziók kötetre, ITT megrendelheti! Szerintem élőben még szebb, mint a képen, és a pár hallott novella alapján megint nagyon igényes művek kerültek be, összesen 57 darab.

Köszönöm az Aposztróf Kiadónak a lehetőséget, hogy immár a harmadik antológiájukban jelenhet meg művem! Örökké hálás leszek nekik, hogy az elismerésükkel rengeteg biztatást adnak nekem!


A könyvbemutató után átrobogtunk a Westendbe, megkávéztunk, kicsit nézelődtünk, majd a jegyek megvétele után lézengtünk még egy sort.
Beszereztem a másik, Cullen-címert világító kulcstartót is, ismét fotózkodtunk, aztán beszabadultunk Breaking Dawn első részére.






Hát... nem okozott csalódást!

Bár Kristen 5 perc erejéig sem tudta csukva tartani a száját, még ez sem zavart annyira (talán már a három film alatt lassan hozzászoktam; és az is igaz, hogy a film nagy részében főleg Robot bámultam).
A nászéjszaka gyönyörű lett, kellően eltalált, se nem sok, se nem kevés (jó, persze, kevés volt, de mozira ültünk be, nem soft-pornóra). :)

Ami mondjuk nem tetszett, az Kristen megszokott faarca, amivel minden érzelmet eljátszik, bár igazat kell adnom némileg Spiritnek: ebben a filmben mintha bővült volna az arckifejezés-repertoárja. :)
A szigeten produkált kis csábítási kísérletek kifejezetten aranyosra sikeredtek.
Edward sokkja szintén fenomenális volt. :) Lássuk be, nem a főszereplő-Bella viszi a hétén ezt a filmet, hanem az összes többiek. :)
A farkas-gondolatolvasást szerintem szuperül megoldották, ennek ellenére én hiányoltam belőle "Jacob könyvét". Persze, a szemszögváltást nehéz vászonra vinni, de így fennáll a lehetősége, hogy aki nem olvasta a könyvet, kevésbé (vagy semennyire sem) fogja érteni a szereplők bonyolult érzelmi cselekedeteit. Igaz, nem lehet mindent agyonmagyarázni 117 percben, de azért megkérdeznék egy olyan nézőt, aki csak a filmeket ismeri, hogy mennyire érthetők számára a szereplők hátsó motivációi?!

Itt most nem fogom taglalni az abortusz témakört, tiszteletben tartom az egyén döntési szabadságát. Hozzáteszem, én is megtartanám az életem értelmétől fogant babát, persze nem minden áron.
Ezzel kapcsolatban volt egy jelenet, ami nekem a filmben nagyon tetszett (és a könyvben szó sem volt soha ilyenről): Edward kiakadása és ordítása Bellával. Ezt talán valamiféle pótléknak szánták, mivel Leah letolása kimaradt, de gondolom, mégis csak szerették volna az alkotók, ha valami a másik, értelmes oldalt is képviseli. És a vámpírfickónak amúgy tök igaza van - talán az apának is jár némi beleszólás az ügybe...

A szülés valamiért engem nem ragadott meg, talán mert sok elterelő tényező volt, pl. hogy Jake egyértelműen nézi Nessie-t, amikor Edward kiveszi, holott akkor ő még totál nem figyel rá (eredetileg), és nekem ez egy kulcsfontosságú jelenet a könyvben (a Nessie-Jake páros miatt). Itt meg is ijedtem, hogy el fogják szúrni, de szerencsére nem.
Aztán az sem tetszett, hogy a vámpír-farkas konfliktus a filmben sokkal erőteljesebb, mint a könyvben, de persze még ez is érthető valamilyen szinten: kellett a munka a speciális effektes teamnek is. :)
Viszont még így átírva is elégedett voltam Edward baba-gondolatolvasásával, cuki, meghitt jelenetet csináltak belőle.

A vége szintén jól el lett találva; Bella felnyíló, vérvörös tekintete szuper zárszó lett. Főleg az alávágott altatóval. :)
Kár, hogy olyan borzalmasan sokat kell várni a folytatásra. :S

Mindent összevetve nekem nagyon tetszett a film, jól sikerült, Bill Condon tudja, mi kell a Twilighter nézőknek. :)
És csak párszor akartam szívrohamot kapni a film alatt... :)


Utána kábultan kiszédelegtünk a moziból, készítettünk még pár képet, majd hazaindultunk.
Otthon elfogyasztottunk egy késői "könnyű" vacsorát, még könnyebb nasikkal, zenét hallgattunk, beszélgettünk, dedikáltunk.


Vasárnap 

Reggel szerencsére senki nem keltett minket, magunktól ébredtünk dél környékén.
Ebédeltünk, pakolásztunk, megpróbáltunk a maradék időben mindent megcsinálni, amit eltervezgettünk (szerintetek sikerült...?), aztán lassan, kedvtelenül, de még időben útra keltünk a hazavivő járművekhez.
Én Atyust vittem ki a vonathoz, Judit Abyt kísérte a buszhoz. Sikeresen felpakoltunk mindenkit, és a lányok elindultak hazafelé.

Ezek a közös hétvégék mindig olyan szörnyen rövidek... :)


Nagyon jó volt ez a pár nap, köszönöm, lányok, hogy osztoztok velünk a sikerünkben! :)


További képeket itt találtok:
Könyvbemutató
Breaking Dawn


Jó telet mindenkinek!

Stigu










_@/"

2011. november 8., kedd

Csukott szemmel a világra - Újabb novella



Sziasztok!


A hamarosan megjelenő, újabb novelláskötet (Új Dimenziók) tiszteletére felteszem nektek a másik novellát, ami nem került be.

Aki kíváncsi rám (ránk), illetve az új antológiára, azt szeretettel várom a könyv bemutatójára NOVEMBER 19-ÉN, 15 ÓRÁTÓL! :) A részleteket ITT megtalálhatjátok, vagy nyugodtan kereshettek vele engem is. :)


A novellával kapcsolatban annyit, hogy NAGYON kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert szörnyen bizonytalan vagyok ezzel az írásommal kapcsolatban... :)


Jó olvasást! :)






Csukott szemmel a világra



A sárga, három kocsis villamos kényelmetlenül tömötten zötyögött a kora reggeli csúcsforgalomban. Bár kötött pályán közlekedett, olykor megakasztotta útját egy álmosságtól figyelmetlen vagy éppen csak tuskó autós, aki a síneken kényszerült megállni. A vezető ilyenkor vadul csilingelt, általában csekély eredményességgel.
Az egyik, különböző mértani alakzatokkal díszített, megkövült rágóktól koszos ülésen húszas évei közepén járó, csinosnak mondható nő ült. Elnyűtt, sötétszürke sportcipőt viselt, szűk, világos farmerja térdben már erősen kopott volt, fekete, kötött pulóvere ujjai túlnyúltak kézfején. Ölében barna, műbőr táska pihent. Félhosszú, világosbarna haját hetyke fonatba fésülte, a fülébe apró, világoszöld fülhallgatóból üvöltött a zene, mellyel a külvilág zavaró zajait igyekezett elnyomni. Ez legtöbbször sikerült is, de néha képtelen volt figyelmen kívül hagyni az arctalan tömeg idegesítő hangjait.
Mélykék szemeit a körülötte ülő-álló embereken nyugtatta, de valójában semmit nem látott belőlük. A csillogó szivárványhártya mögött egy sosem létezett, mesebeli világ varázslatos képei futottak. Ezen a misztikus helyen nem borította el az utakat vég nélküli kocsisor, a szürkéskék eget nem szennyezte bűzös kipufogógáz, az emberek lelke makulátlanul tiszta vagy megváltoztathatatlanul romlott volt.
A fiatal nő által jól ismert történet tovább szőtte önmagát, miközben az utasokat befogadta és szelíden kiköpte a robogó jármű, anélkül, hogy ő egy pillanatnyi figyelmet is fordított volna rájuk.
Pár perc békés „zajtalanság” után erőszakosan megszakították álmodozása sebes folyamát: a mellette ülő őszes, ritkuló hajú férfi félig felemelkedett a helyéről, ezzel jelezve, hogy le kíván szállni. Kelletlenül kászálódott fel az ülésről és adott utat az úrnak, majd bearaszolt az ablak melletti székre.
Vakon bámult ki a szmogtól koszfoltos üvegen, s visszasüppedt saját valóságába. A belső film tovább forgott, a külvilág megszűnt. Olyannyira, hogy csak akkor vette észre a kinti, túlságosan ismerős helyet, ahol le kellene szállnia, mikor már késő volt. A kocsi ajtajai berregve becsukódtak, a villamos a következő megálló felé indult.
A nő bosszúsan sóhajtva felállt az ülésről, a lépcső elé lépett, és türelmetlenül várta, hogy a szerelvény megálljon. Már előre utálta azt a pár percet, amit a visszasétálással kell töltenie.
Ahogy lepattant a járműről, megcsapta a kora őszi, reggeli hideg – lejjebb igazgatta derekán a fekete pulóvert, hogy a még hűvös szellő ne érintse a bőrét.
Mialatt megpróbált újra elmerülni a fényben fürdő mesevilágban, tekintete megakadt a valóságon. A szürkésen derengő ég új színekbe öltözött: világossárga, korall és halvány türkiz sávokat festett rá az ébredő Nap. A felhőtlen messzeségben még ott ragyogott a sápadtfehér telihold.
A varázslatos összkép meglódította a fantáziáját, és már előre sajnálta, hogy munka közben nincs alkalma írni, és majd csak este lesz lehetősége lejegyezni története legújabb részleteit.


Késő délután, hazafelé tartva a zötykölődő buszon a fiatal nő ismét egy egészen más helyen járt. Képzeletében vadul pörögtek az események, a szereplők az életüket megváltoztató fejlődés rögös útján jártak.
A hosszú ujjú, fekete pulóver időközben az oldaltáska mélyére került, az alá felvett pántos, őszbarna felső épp elég volt a felmelegedett időben. A füléből most hiányzott a kis zöld szerkezet, de szerencsére a múlt századból fennmaradt busz gyér utazóközönsége nem zizgett elviselhetetlenül hangosan. Valószínűleg őket is elbágyasztotta a tomboló indiánnyár füllesztő hőmérséklete és az egész napos munkálkodás.
Kék szemeivel kibambult az út mellett elsuhanó tájra: szürke és koszossárga házak váltogatták egymást, monoton unalmasságukat nem tudta megtörni az a pár elszórt színfolt, ami megszakította az egybeolvadt, elmosódott képet.
Vele szemben egy kora harmincas, jól szituált férfi foglalta el az absztrakt mintás ülést. Vidámbarna pillantását szüntelenül a fiatal nőn nyugtatta, borostás arcára kiült az alig leplezett csodálat. De ő észre sem vette a szikrázó érdeklődést. A férfin semmi kirívó nem volt, amivel felkeltette volna a figyelmét: se egy kósza gitár vagy sebtében összefogott, bohém-hosszú haj. Nem olyan volt, mint az álmait ékítő daliás lovagok egyike, így esélyt sem kapott arra, hogy azzá válhasson.
A kék busz ráhajtott az ismert felüljáróra, figyelmeztetve a nőt, hogy le kell szállnia. Nem állt fel rögtön az ülésből, előbb elgyönyörködött a látványban, ami az emelkedőn a szeme elé tárult: az ég teteje liláskék színben pompázott, lefelé egy világosabb árnyalatot öltött magára, s nem sokkal lejjebb hideg, ragyogó sárgává halványult. Mikor lelépett a járműről, a Nap még szemet vakítóan sütött, de már érezni lehetett az este frissítő fuvallatát.
Pár perc alatt elért a sötétzöld kapuhoz, amely mögött az otthona várta. A házba belépve azonnal a számítógéphez lépett, és bekapcsolta, csak utána szabadult meg táskájától, cipőjétől.
A szobájában átlátható káosz uralkodott: a fotelban szépen összehajtott ruhák várták, hogy gondos kezek elpakolják őket, az antik hatású dohányzóasztalon telenyomtatott, teleírt papírlapok hevertek szolid összevisszaságban. A könyvespolcon sötét televízió epekedett csendesen, hogy végre bekapcsolják – a képernyőn álló ujjnyi vastag porréteg hitelesen mutatta, milyen régen használták utoljára.
A fiatal nő leült a gépe elé, majd órákig fel sem állt onnan, csak írt és írt. A fantáziavilág képernyőre vetett valósággá vált.
Mikor már szinte leragadtak a szemei a fáradtságtól, elmentette művét, és kikapcsolta a masinát. Felállt kényelmes székéből, majd végignézett a kétszemélyes, bevetetlen ágyon, melyen rózsaszín huzatos takaró és párnák árválkodtak az egyik oldalon, míg a másikat egyedül egy bézs plüssnyúl uralta. A fehér lepedőre térdelve helyére igazgatta a párnákat, aztán elfeküdt a puha paplan alatt, és kezébe vette az éjjeliszekrényen heverő vaskos könyvet. Pár oldalon átküzdötte magát, de most nem kötötte le a szép, romantikus történet.
A gyomrát egy egészen furcsa hangulat ülte meg, egy különös üresség, amit igyekezett az elmúlt napok, hetek kevés pihenésére és sok munkájára fogni. Bár nem igazán hitt saját magának.
Kényelmes, alváshoz megfelelő pózt keresett, aztán igyekezett magányos álmaiba menekülni a nemkívánt érzések elől. 










_@/"

2011. november 4., péntek

Gondolatok - Emlékek







Emlékek


Az előző hétvégén rám tört a pakolhatnék, és a nagy rámolás közben régi-régi, szívet melengető dolgokat találtam: rongyos leveleket, iróniával és gúnnyal teli, csodálatos önvallomásokat és hasonló finomságokat. Miközben az általános iskolai és gimnáziumi levelezéseket böngésztem, elöntöttek a vidám, kedves vagy éppen fájdalmas, komor emlékek (szerencsére ezekből volt kevesebb).
Mindenesetre azon el kellett gondolkoznom, hogy ezeket a megfakult, ezer éves holmikat miért tartjuk meg ilyen sokáig? Miért vágyunk rá, hogy megporosodott emlékeinket tárgyi „bizonyítékokkal” is megtámogassuk? Nem elég az emlékezés – a felelevenedő érzések, hatások, mosolyok és könnyek?


Ahogy a kusza betűket olvasgattam a kitépett füzetlapokon, néha felelevenedett az a pillanat, amikor a kis párbeszédek születtek, de legtöbbször nem tudtam, hogy mikor keletkezett, vajon melyik órán unatkoztunk annyira, éppen melyik fiú után epekedünk a levélkében? Azok a percek régen bekerültek egy olyan fiókba, amelyet már nem tudom, hogyan kell kinyitni.

Aztán körbenéztem a szobámban, és rájöttem, hogy rengeteg tárgyi emléket őrizgetek: képek, levelek, színház- és mozijegyek, fényképek tömkelege, csecse-becsék, milliónyi papírfecni. Egy-egy pillanat, esemény, élmény, melyet meg akarok őrizni magamnak, holott az az idő tovatűnt már, csak bennem él halványan, ha még egyáltalán él.


„Bár megtarthatnám és egy kis palackba rejthetném…”
Talán ezért őrizgetjük mániákusan a másoknak semmit sem jelentő tárgyakat. Meg akarjuk tartani a pillanatot, a fájdalmat, az örömöt, a bánatot, a boldogságot.
Talán azt gondoljuk, hogy ezek az „emlékek” segítenek abban, hogy sose felejtsük el a hibáinkat, a leckéket, amiket megtanultunk, az életünk jól sikerült perceit, a meghitt hangulatokat. A baráti levelek emlékeztetnek azokra a régi, bensőséges kapcsolatokra, melyek még mindig megmelengetik a lelkünket, holott az az idő már bőven mögöttünk van. De a valahová tartozás élményét eleveníti fel, amire mindnyájuknak szüksége van.

A gyerekkori emlékek is csak ennyit adhatnak: a bizonyosságot, hogy a gondtalan, boldog gyermek még bennünk él, mélyen eltemetve, a mai felnőtt problémáink mázsás súlya alatt.
Azt hiszem, ez az, amit a sok-sok „emlék” felhalmozása révén szeretnénk nem elfelejteni… A gondtalan gyermeket, akinek jó volt lenni. 











_@/"