Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt! - A téltündér meséje



Kedves Olvasók!


Mindenkinek áldott, békés, boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt kívánok! :)) 


Ha az ünnepi vacsora, ajándékbontás, karácsonyi filmnézés közepette van egy nyugodt percetek, fogadjátok tőlem szeretettel ezt a kis mesét! :)









A téltündér meséje




Hol volt, hol nem volt, messzi-messzi tájakon, hol ember még sosem járt, volt egy bűverejű erdő. Ebben az erdőben csupa varázslatos lény lakott, teljes békében, egyetértésben.
Itt éltek az évszakok szépséges tündérei is: Jarmila, a tavasz elhozója, Florina, a nyár őrzője, Nerina, az őszi esők parancsolója és Galina, a tél megidézője. Az ő feladatuk volt, hogy az évszakok mindig a megfelelő időben váltsák egymást, tél után tavasz virradjon, a nyarat elmossa az ősz.
Történt ám egyszer, hogy a várva várt tél csak nem akart megérkezni: eltelt a november, de az első fagyok elmaradtak, december idusán túl is még enyhe, egészen őszies időjárás uralkodott. A tavasz-, a nyár- és az ősztündér csodálkozva járta a mágikus erdőt, bámulták a fákon pompázó sárga, barna, rőt leveleket, hallgatták a lépteik nyomán zizzenő avart, holott talpuk alatt már a hónak kellett volna ropognia.
– Mi lehet vajon Galinával? – töprengett Nerina, aki ugyan örült, hogy az ő szép, színpompás évszaka ilyen soká’ elhúzódik, de mégiscsak furcsállta a késést. – Nem szokta ellustálkodni a feladatait; mindig úgy kell rászólni, hogy ne fújassa ideje korán a jeges szeleket.
– Nem tudom, de több mint gyanús a dolog – felelte Jarmila, azon aggódva, hogy így majd a tavasz jötte is kitolódik.
– Keressük meg, hátha csak elfelejtette, hogy már itt az idő – javasolta az aranyszőke Florina, bár mind sejtették, egy kis feledékenységnél komolyabb baj történhetett.
Keresztül-kasul kutatták az ezerszínű erdőt, bejárták az elejét, a végét, végigrepülték jobbról és balról is, végül egy ősöreg, vastag törzsű platánfa tövében találtak rá társukra. A téltündér egészen mély szomorúságba merülve gubbasztott a száraz avarban, arcán fénylő nyomot hagytak a bánatos, ezüst könnycseppek.
– Csakhogy megvagy! Már mindent tűvé tettünk érted! – kiáltott fel Jarmila, és lehuppant a sírdogáló Galina mellé.
– Mi nyomja háborgó szívedet? – faggatta szelíden a megfontoltabb, figyelmesebb Nerina, miközben megsimogatta a búskomor tündér ezüstszőke haját. – Hol késik a tél?
Galina felnézett rájuk, aztán lesütötte szemét. Szinte suttogva válaszolt:
– Nem tudok varázsolni.
– Mi-micsoda? Hogyhogy? – döbbent meg a nyár tündére.
– Nem működik az erőm. Képtelen vagyok hópelyheket készíteni, irányítani a felhőket, parancsolni a szélnek. Semmi sem megy. Idén nem lesz tél – sóhajtotta elkeseredetten.
– De… nem maradhat ki egy évszak. Mindre szükség van!
– Akkor sem tudok varázsolni.
– Galina, történt valami? Kell, hogy legyen oka ennek a szörnyűségnek. Mondd el, mi a baj! – győzködte az őszvörös hajú tündér.
– Igazából ez nem is olyan nagy gond – rázta meg a fejét. – Az embereknek úgysincs rám szükségük.
– Ezt meg miből gondolod?
– Hallottam őket, mikor álmodtam: nem szeretik a nagy hideget, a jeget, a havat, hogy örökösen beázik a cipőjük, és kesztyűt kell hordaniuk.
– Viszont a növényeknek kell a tél – próbálta vigasztalni a tavasztündér –, muszáj pihenniük kicsit, mielőtt újjászületnek.
– Különben is, olyan csodaszép a havas, holdsütötte táj – győzködte Florina is.
Galina tűnődve nézett végig az egyre sötétedő erdőn. Összedörzsölte hűvös tenyereit, majd szétnyitotta és várt. De a hópihék nem varázsolódtak elő. Csüggedten hunyta le szemeit.
– Nem sikerül.
A három tündér tehetetlenül nézte a reményvesztett negyediket.
– Aludjunk egyet, hátha jót tesz a mágikus erődnek! – javasolta Nerina.
Mind leheveredtek a puha avarba. Egymás kezét szorongatva csakhamar elszenderedtek, és rendkívüli álmot láttak.

Egy alkonyuló faluban gyerekek sétáltak hazafelé, kezükben, vállukra akasztva használatlan korcsolyák himbálóztak.
– Igazán befagyhatna végre a tó! – csattant fel elégedetlenül egyikük. – Se hó, se jég, milyen tél ez?!
– Én már szánkózni akarok! – dohogott a mellette sétáló kisfiú.
– Én is – nézett fel az eddig gondolataiba merült lányka. – Apa megígérte, hogy kikocsikázunk a szánon, de ilyen időben nem lehet. Itt a téli szünet, és semmi jót nem tudunk játszani.
– Nekem nagypapa azt mondta, hogy a karácsony is fekete lesz idén. Ő pedig nem szokott tévedni.
– Remélem, most az egyszer mégis. Igazi, hófehér ünnepet szeretnék!
– Én is! Én is! – válaszolták kórusban a többiek.

A titokzatos erdőben lassan ébredezett a négy tündér.
– Látod, Galina, igenis szükség van rád! – mosolygott Jarmila, és világoszöld, üde tekintete felragyogott.
A téltündér bólintott, aztán bátortalanul összesimította tenyereit. Széttárt kezei között nem egy, hanem milliónyi szikrázó hókristály kavargott.
– Újra tudok varázsolni – suttogta boldogan, de egy pillanat múlva ismét elkomorult. – Viszont bármennyire is sietek, karácsonyig már képtelenség telet csinálni. Pedig milyen jó lenne örömet szerezni a gyerekeknek.
– Esetleg, ha mi is segítünk… – tűnődött el az aranyszőke Florina. – Én pompás viharfelhőket tudok bűvölni, neked csak meg kell töltened őket hóval.
– Mi pedig Jarmilával vad szeleket kavarhatunk, hogy lehűljön a levegő – tervezte tovább Nerina –, és ha elkészülnek a felhők, azokat is a helyükre küldjük.
A négy tündér serényen munkához látott, és három nap, három éjjel dolgoztak megállás nélkül. Az ősz- és a tavasztündér nemsokára egészen fagyosra lehelte a világot, aztán közösen beterítették az eget a puha, fehér fellegekkel.
Hajnalban, miután mindent elintéztek, már csak egy apróság maradt hátra: Galina leült a platánfa tövébe, lehunyt szemmel erősen koncentrált. Bűbájának hála az összes felhő egyszerre végighasadt, és a magasból hullani kezdett a megszámlálhatatlan sok hópihe.
Ekkor a négy barát végre megpihenhetett. A zúzmarás avarra ledőlve rögtön meg is lepte őket az álom.

A vidám gyerekek már kora reggel a tónál játszottak, a korcsolya és a fakutya sebesen siklott a jégen, a csilingelő kacagás messzire szállt.
A legszemfülesebb kislány hamarosan észrevette a karácsony reggelére megérkező első, csillogó, kristályos hópihét. 




















_@/"

2 megjegyzés:

  1. Szia Stigu!

    Mind a két mese nagyon tetszik, aranyosak, szerethetők. :)
    Úgy látszik mindenféle műfaj megy.
    Szóval, csak így tovább, tudod, kell a mesekönyvetek! :):):)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!


      Igen, most a mesék eléggé előtérbe kerültek az életemben, pedig a kezdek kezdetén (az első mese születésekor) nagyon ódzkodtam tőle, úgy éreztem, nagyon nem fekszik. :) Mondjuk (szerintem) nem is lettek gyerekbutító, egyszerű kis mesék, talán valami kis mondanivaló, "tanulság" is van bennük.

      Majd nemsokára (úgy tervezem) felteszem azt a verset mesét is, amit az oviba írtam, karácsonyi műsor gyanánt (ne gondolj valami komolyságra, a rímek azért eléggé kacskák olykor meg egyszerűek). :D


      Pusz: Stigu _@/"

      Törlés