Sziasztok!
Elérkezett Szentiván éjjele, és úgy gondoltam, hogy e jeles nap/éj alkalmából egy (számomra) különleges novellát hozok nektek.
Ez a kis iromány egy elképzelt, "álombeli" szerelemről szól, amilyet, azt hiszem, sokan érzünk.
Fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel én írtam! :) És ha tetszett, hagyjatok jelet magatok után
Álom-szerelem
Némán figyelte a nőt a zajos,
zsibongó helyiségben. Két asztalnyira ült tőle, előtte keményre hűlt a
sültkrumpli, olvadozott a túlédes vaníliás fagylalt, a széke alatt koszos kis
tócsába gyűlt a csizmájáról lefolyt hólé. Még sosem látta, mégis
hátborzongatóan ismerősnek tűnt. Aztán rájött: jó ideje kísértette álmaiban a
törékeny alkatú, finom vonású fiatal nő. Ismerte vékony, kecses nyakát, puha
vonalú állát, keskeny ajkait, formás, apró orrát, félig lehunyt pilláit,
halovány szemöldökét, ragyogó vörös haját. Éjszakánként gyakran meglátogatták
egymást, lelkük összecsókolózott. Végre megtalálta a testét is!
Csakhogy a nő felé sem nézett;
elmerült a kezében tartott vaskos könyvben. Szemei lázasan rótták a sorokat,
arca kipirult, lélegzete el-elakadt. Olykor – talán a legizgalmasabb részeknél
– beharapta alsó ajkát. Láthatóan rabul ejtette olvasnivalója, olyannyira, hogy
a körülötte nyüzsgő világ teljesen megszűnt létezni.
A férfi nem tudta, hogyan
hívhatná fel magára a figyelmet – a nőét, azt az egyetlen egyet, amely nem
csüngött rajta. Mindenki más a gyorsétteremben felismerte mostanra, az emberek
izgatottan pusmogtak körülötte.
Tovább csodálta a megelevenedett
álmot, ám ő pár pillanat múlva az órájára nézett, kapkodva a táskájába
süllyesztette könyvét, és ebédjét hátrahagyva a kijárat felé iramodott. A férfi
egy szívdobbanásnyi késéssel pattant fel az asztaltól, hogy utána lépjen, de a
rajongóhad útját állta. Kiosztott pár villámgyors, erősen macskakaparásra hasonlító
aláírást, elutasított egy közös fotót. Mire kiért az ajtón, a nő kámforrá vált.
Hiába kutatta a környező havas utcákban, nem találta meg. Visszaszökött az
álomvilágba.
*
Az elkövetkező éjszakákat ismét
együtt töltötték; az eddig arctalan szerelem kiszínesült, megelevenedett, a
férfi mégsem elégedhetett meg a puszta tudattal, hogy álmai, vágyai kacér
hősnője létezik. Hús-vér valójában akarta, jobban, mint eddig bármikor. Az
utcákon járva minden vörös hajtömeg láttán megugrott a szíve, megbámult minden
nőt, aki könyvet tartott a kezében. De egyik sem ő volt.
Megszállottként kutatta,
sikertelenül, egyre elkeseredettebben. Esténként csalódottan pihentette le
testét a túl nagy, túl hideg ágyban, hogy a másik lélek, mely éjjelente mellé
feküdt, reggelre belécsókolja a remény lángját. Ábrándként szerették egymást,
mélyen, megérinthetetlenül. Ám az érzés így is nőtt, terebélyesedett benne
napról napra, álomról álomra.
Közben észrevétlenül kitavaszodott,
rügyet bontott a világ, a levegőben dúsan illatozott az ébredező élet. Már nem
gondolt annyit a nőre – csupán este, mikor a párnára hajtotta fejét, reggel,
ahogy az édes éjtől kábultan felnyitotta szemét, és napközben, ha könyv került
a kezébe, vagy ha a szellő megsimogatta az arcát, vagy ha a lány jól ismert
színeit látta, vagy ha… Rabul ejtette ez a szívére bűvölt, titkos igézet,
amitől nem szabadulhatott.
Végül egy verőfényes keddi napon
újra rátalált, sosem gondolt egyszerűséggel.
Hazafelé sétált egy interjúval
egybekötött fotózásról, és az egyik utcasarkon befordulva valami kemény
ütközött a mellkasának, hasfalának. Keze önkéntelenül mozdult, miközben
lenézett támadójára.
– Bocsánat – habogták mindketten.
A nő felnézett áldozatára, akit majdnem
feldöntött figyelmetlenségében, hisz olvasás és nyitott szemmel álmodás közben
szinte lehetetlen figyelni a szembeforgalomra.
Csak bámulták egymást egy
végtelennek tetsző percig. A férfi az agyába, szívébe véste a napsütötte vörös
haj, a békés nyári ég színű szemek, a barackvirágszín ajkak látványát.
A nő az első döbbenet elmúltával
felfigyelt a kettejük közt vibráló, vérpezsdítő feszültségre, a felé irányuló,
csodálattal telt pillantásra, a hátára, vállára simuló kezek ruhán keresztül is
érezhető, meghitten ismerős melegségére. Lassacskán a hangját is meglelte.
– Jól megvárattál! – mondta játékos
sértődöttséggel.
– Mindenhol kerestelek –
magyarázkodott a férfi.
– Most megvagyok.
A nagyon is igaz kijelentés után
egyszerre ragyogott fel arcukon a bizonyosság mosolya.
_@/"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése