Az utolsó kitett pont után - Novella

Sziasztok!


Nem felejtettem ám el az ígéretet, úgyhogy jön egy új (igazából elég régi) novella, amit még nem sokan olvastak (csak a nagyon bennfentesek).


Kicsit lírai, kicsit önvallomás.... egy írónő mindennapjai. :)


Jó olvasást hozzá!

Nyíri Eszter: Az utolsó kitett pont után

Az írónő elégedetten szemlélte azt az utolsó kitett pontot. A mű elkészült és tökéletes, a csoda megszületett.

A telerótt lapokat suhogtatva megkereste az első oldalt. Nekiállt újraolvasni – olybá tűnt – élete főművét.

A tizedik mondat környékén már érezte, hogy tévedett. Színtelennek, sótlannak találta a történetet, a semmitmondó leírások nem mutatták azt a pazar képet, amit ő látott belül.

Türelmetlenül előkapta a fekete tollat, és új szavakat, mondatokat rajzolt a kék tintacsíkok, -pöttyök mellé. Átjavította a nem elég jó részeket, a hatalmas, sárga-kék szótárt segítségül hívva cserélgetett, kihúzott, betoldott. Az utolsó mondatot is kipofozgatta, majd rögtön nyúlt az elsőért.

Félve kezdte ismét olvasni a viszonylag jól sikerült novellát.

Ahogy a végére ért, könnyek szöktek a szemébe. Nem tetszett neki, már-már utálta az egészet, az összes leírt betűt. A lelki szemei előtt oly’ intenzív jelenetek papíron halovány, unalmas badarságoknak tűntek; a tomboló érzelmek fekete-fehérré válva eltompultak.

Bizonytalanul húzta ki a piros tollat a bőrtokból, aztán nagyokat sóhajtva, egyre elkeseredettebben kereste a jobb, szebb, festőibb kifejezéseket, újraforrósította a lanyhult érzéseket. A meséjében egymásra talált szerelmeseket szétválasztotta, majd a vörös sorokat vastagon áthúzva, eltörölte keserű sorsukat. Legalább ők legyenek boldogok!

Kétségbeesetten igyekezett rátalálni az apró hibákra, melyek hatalmas csalódássá tették a remeknek ígérkezett művet.

Hosszan elnyúló finomítgatás után végül letette íróeszközét, megszemlélte a színes, keszekusza, nehezen kiböngészhető sorokat. Rettegve tért vissza az elejéhez; csak titkon merte remélni, hogy most végre elnyeri tetszését az iromány.

Kezdetben izgatottan bogozgatta a sorokat, aztán lelassult, mondatról mondatra egyre csüggedtebbé vált. Mire elért az utolsó kitett ponthoz, a szomorúság kiégette belőle az indulatokat.

Rezignáltan összegyűrte a megviselt lapokat, és ügyetlenül a teli papírkosár mellé hajította a kupacot. Homlokát a tenyerébe hajtva, mélabúsan könyvelte el magában, hogy van még mit tanulnia. 

_@/"